A duna
Európa második leghosszabb folyama (a Volga után) 1700 mérföldön át, és 10 országon keresztül kanyarog. Hazánk egész területe a vízgyűjtőjén terül el, itteni főágának hossza mintegy 417 kilométer: ez a mi szeretett Dunánk.
De honnan is ered?
Földrajzból mindannyian tanultuk, hogy a Duna Németországban, valahol a Fekete-erdő mélyéről ered, és két kis patakocska, a Breg és a Brigach összefolyásával Donaueschingennél lesz azzá a folyammá, amivé. Aztán innen délkeleti irányban, 2850 kilométert tesz meg a Fekete-tengerig.
Csakhogy a turistanevezetességnek számító Duna-forrás valódisága mind a mai napig komoly vita tárgya. Annak ellenére is, hogy például már egy 1292-ből származó okirat is a Duna eredőjét ide, Donaueschingenbe teszi.
Sokan amiatt is megkérdőjelezik ennek a forrásnak a valódiságát, mert a laikusoknak is egyből feltűnik, hogy a szökőkútban lévő víz pár méter után egy igencsak meglett patakba torkollik bele.
Létezik egy másik olvasat:
Furtwangenben található a Duna forrása
A Duna a Fekete-erdőben ered, két kis patakocska, a Breg és a Brigach összefolyásával. A két patak közül a Breg a nagyobb. Egy másik fekete-erdei település, Furtwangen lakói az 1950-es évek közepétől Breg egy forrását kezdték el úgy reklámozni, hogy tőlük ered a Duna.
Dr. Ludwig Öhrlein furtwangeni orvos 1954-ben egy konkrét forrást is megjelölt, ami szerinte a Duna eredője.
A vita máig nem zárult le.
Donaueschingen jogait persze nehéz elvitatni, ugyanis már a Római Birodalomban is ezt a helyet tekintették a Duna forrásának. Vita ide vagy oda, a német kormány 1981-ben adta meg a Donaueschingen medencéjét Donauquelle egyetlen hivatalos megnevezésének. Azt a találkozási pontot, ahol a Breg és a Brigach Dunává egyesül.